ARCHÍVUM

ITM: AZ IPARI TERMELÉS JÚLIUSI NÖVEKEDÉSE MEGFELEL A VÁRAKOZÁSNAK

Az ipari termelés júliusi alakulása megfelel a várakozásoknak, a növekedés hátterében több olyan iparág jó teljesítménye áll, amelyek meghatározhatják a magyar ipar következő éveit is - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán az ipari termelés adataira reagálva.

A DUNA HOUSE CÉGCSOPORT ADÓZÁS UTÁNI NYERESÉGE 533 MILLIÓ FORINT VOLT A MÁSODIK NEGYEDÉVBEN

A Duna House cégcsoport árbevétele 2018. második negyedévében 1,92 milliárd forintot tett ki, ami éves szinten 57 százalékos növekedés, az adózott eredménye 533 millió forint volt, 85 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

VÁLLALATI ÉS JELZÁLOG-HITELEZÉSBEN ERŐSÍT A TAKARÉK CSOPORT

Több mint 200 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, illetve közvetített 2018 első felében a Takarék Csoport. Ennek csaknem háromnegyedével a vállalati szektort finanszírozta. A vállalati hitelállomány 36 százalékos éves növekedése mellett a jelzáloghitelek is 40 százalékkal emelkedtek - közölte a mérlegfőösszege alapján negyedik legnagyobb magyar bankcsoport kedden.

KPMG: A GLOBÁLIS CÉGEK VEZÉRIGAZGATÓI PESSZIMISTÁBBAK AZ ELEMZŐKNÉL

A nagy nemzetközi vállalatok vezérigazgatói arra számítanak, hogy idén saját cégük árbevétele 2 százalékkal fog nőni, ami jóval alacsonyabb az elemzők által az egész világgazdaságra előre jelzett 4-4,5 százalékos növekedésnél - ismertette Robert Stöllinger, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a könyvvizsgáló felmérésének eredményét.

EGY ÉV ALATT HÚSZ SZÁZALÉKKAL NŐTT AZ ELEKTRONIKUS SZÁMLABEFIZETÉSEK SZÁMA A DÍJNETNÉL

Egy év alatt húsz százalékkal nőtt a Díjneten keresztül végrehajtott elektronikus számlabefizetések száma, míg 2017 első hat hónapjában 2 millió 165 ezer, idén január-júniusban már 2 millió 589 ezer befizetési tranzakciót regisztráltak a rendszerben.

ADATHALÁSZOK PRÓBÁLKOZNAK AZ EXTREME DIGITAL ÜGYFELEINÉL

Adathalászok próbálkoznak az Extreme Digital ügyfeleinél - közölte az online kereskedő csütörtökön.