ARCHÍVUM

KSH: TAVALY DECEMBERBEN LASSULT A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK DRÁGULÁSA

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérve a novemberi 7,7 százalék után. A növényi termékek 6,0 százalékkal, az élő állatok, állati termékek 3,8 százalékkal drágultak. A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

TÖBB MINT 30 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKŰ PÁLYÁZAT MUNKAHELYI KÉPZÉSEKRE

Összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzési pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg - mondta el az MTI-nek Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár.

KSH: 30 SZÁZALÉKKAL NŐTT AZ ÉPÍTŐIPAR TELJESÍTMÉNYE 2017-BEN

2017-ben az építőipari termelés 29,6 százalékkal haladta meg  2016 évi alacsony bázist, amikor 18,8 százalékkal visszaesett az előző évihez képest. Tavaly decemberben  az építőipari termelés volumene 35,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a novemberi 30,9 százalékos növekedés után - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

ELEMZŐK: MAGASABB FORDULATRA KAPCSOLT AZ IPAR 2017-BEN

Tavaly az egy évvel korábbinál jóval magasabb fordulatszámon pörgött az ipari termelés, ám a negyedik negyedévben összességében csak szerényen járulhatott hozzá a GDP növekedéséhez, amelyet inkább a piaci szolgáltatások dinamikus növekedése és az építőipar húzhatott - így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) reggel kiadott előzetes adatait a piaci elemzők.

NFM: IDÉN IS AZ E-KERESKEDELEM ÁLL A FOGYASZTÓVÉDELEM KÖZÉPPONTJÁBAN

A fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2017-ben több mint 800, az előző évekhez képest ötször több webáruházat ellenőrzött, főként próbavásárlásokkal. Az online vásárlások számának folyamatos növekedése miatt idén is az e-kereskedelem áll a fogyasztóvédelem középpontjában - közölte az NFM csütörtökön az MTI-vel.

IDÉN 3,7, JÖVŐRE 3,1 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉSRE SZÁMÍT MAGYARORSZÁGON AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG

Idén a korábban várt 3,6 százalékkal szemben 3,7 százalékos, jövőre 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely szerdán tette közzé esedékes téli gazdasági előrejelzését az Európai Unió egészére és az egyes tagállamokra.