ARCHÍVUM

KSH: 3,2 SZÁZALÉKKAL NŐTT A GDP A MÁSODIK NEGYEDÉVBEN

A második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

KSH: JÚNIUSBAN IS STABILAN NŐTT AZ IPARI TERMELÉS

Júniusban az ipari termelés 4,0 százalékkal, az első fél évben 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint júniusban a termelés 6,5 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban, de az előző hónaphoz mérve - szezonálisan is kiigazítva - 1,2 százalékkal csökkent - erősítette meg pénteken kiadott második becslésével az egy hete kiadott előzetes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

HATALMASAT HÚZOTT A TAXIFY: ÚJABB NEVES BEFEKTETŐ ÁLLT A STARTUP MÖGÉ

A világ egyik vezető mobil alapú közlekedési alkalmazását üzemeltető cég, a DiDi Chuxing befektetőként működik együtt a jövőben a Taxify-jal. Ezzel a lépéssel Európa és Afrika legnépszerűbb mobilalkalmazásává válhat az észt taxis startup. Korábban már a Skype, a Google és a TransferWise is befektetőként támogatta a cég működését.

KSH: 2,1 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK A FOGYASZTÓI ÁRAK JÚLIUSBAN

A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlaga nem változott - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

A KÖZÖSSÉGI OLDALAK EGYBEN MÉRCÉK IS A KERESKEDELEM SZÁMÁRA!

A piacok reneszánszát éljük, ma már a fiatalabb generáció körében is trendinek számít a piacozás. Népszerűségük a közösségi oldalak megjelenésével is nő. Magyarországon a Fény Utcai Piac a közösségi média legnépszerűbb szereplője egy friss felmérés alapján.

 

 

KSH: JÚNIUSBAN IS FOLYTATÓDOTT A KISKERESKEDELMI FORGALOM ÉLÉNK NÖVEKEDÉSE

Júniusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a naptárhatástól megtisztítva 6,0 százalékkal nőtt.