Az MTI-nek szerdán elküldött, idén februárban készült kutatás alapján Magyarországon az idén átlagosan 5,1 százalékos béremelést hajtanak végre a vállalatok. Ez a szám főleg azt tekintetbe véve jelentős, hogy a jegybank legfrissebb inflációs jelentése szerint tavaly alig 0,4 százalékos volt az infláció, és idén is alig 2,4 százalékra számíthatunk - emelik ki a közleményben, hozzátéve, hogy így 2017-ben is bőven két százalék fölött lesz a reálbér növekedés, ami három éve folyamatos az országban.

A kutatás szerint Budapesten jóval magasabbak a bérek, mint Kelet- vagy Nyugat-Magyarországon. Ez azonban nemcsak azt jelenti, hogy a különböző régiókban működő vállalatok eltérő bérpolitikát alkalmaznak, hanem azt is, hogy a nagy, több régióban is telephellyel rendelkező cégek 22 százaléka a cégen belül is különbséget tesz regionális alapon alkalmazottai között.

Az ágazatok közül a kiskereskedelemben, valamint az autóiparban nőnek a legerőteljesebben a bérek az idén, míg a sor végén a legkisebb emelésekkel olyan, hagyományosan magas keresetet biztosító iparágak állnak, mint a gyógyszeripar vagy a gáz- és olajipar.

A kutatás szerint a munkaerőhiány Magyarországon már egyértelmű tény: a magyar vállalatok 67 százaléka tapasztal tömeges munkaerőhiányt bizonyos pozíciókban.

A felmérés 110 ország 25 ezer gazdálkodó szervezetének jövő évi béremelési terveit mutatja meg a cégeknél dolgozó 20 millió munkavállalóra. A magyarországi felmérés 575 vállalat több mint 330 ezer munkavállalóra vonatkozó adatát tartalmazza.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:twitter)