Az ottani 2370 hektáros borvidéken a kisebb területen termesztett, korai érésű szőlőfajták - a cserszegi fűszeres, az irsai Olivér - jó minőségű termést hoztak. A borászok azért megjegyezték, hogy az utóbbi hetekben hullott sok csapadék nem tett jót a szőlőknek és bizony a peronoszpóra ellen is jóval többet kellett idén védekezni, mint mondjuk tavaly.

Mészáros Pál, a Mészáros Borház Kft. tulajdonosa arról számolt be, hogy a korai fajták illatosak, zamatosak, 16,5-17-es értékű cukortartalommal szüretelték őket. A rozénak szedett pinot noir és zweigelt cukortartalma ugyan alacsonyabb volt a vártnál, de a szőlő zamatos, jó bor készülhet belőle. A szakember szerint biztató termést ígér a kékfrankos és a cabernet is, amelyek cukorfoka szüretelésük idejére elérheti 20-22-es értéket. Becslése szerint a tavalyinál 10 százalékkal több termés várható, és remélhetően jobb lesz a minőség is. Persze, mint mindig ezúttal is van gond, most a kadarkával, amelyet a sok eső miatt a szürkerothadás veszélyezteti, elképzelhető, hogy korábban kell szüretelni. A borvidék új telepítésű ültetvényein esetenként súlyos kárt tett a peronoszpóra is.

Ferencz Vilmos, a Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke szerint várhatóan a tavalyihoz hasonló mennyiségű szőlő terem Szekszárdon. Az elnök úgy gondolja, hogy a jól sikerült korai szüret után kérdéses a most következő fehér fajták - chardonnay, zöld veltelini, rajnai rizling - minősége, amelyeken már megjelent a lisztharmat. A legnagyobb területen, 630 hektáron termő kékfrankos, és más, későbbi szüretelésű szőlőfajta esetében jobb minőségre lehet számítani - mondta.

A szekszárdi borvidékhez tartozó, 1250 hektáros bátaszéki hegyközség területén eddig oportót, rizlingszilvánit, zöld veltelinit, valamint zweigeltet szüreteltek - mondta Nagy István hegyközségi elnök. A szőlő mennyisége megfelel az utóbbi öt év átlagának, 80-90 mázsa termett hektáronként; nyáron azonban kevesebb napfényes óra volt, így a szőlő cukortartalma kisebb, savtartalma viszont magasabb a kívántnál. Jelenleg a kékfrankos savai is kemények, ami rozé esetében nem baj, a vörösboroknak viszont nem tesz jót - jegyezte meg.

A Bátaszéken is meghatározó kékfrankos ültetvények egy részén 100 mázsát meghaladó termést várnak. Szlovákia és Csehország mellett idén terméskiesést elszenvedő soproni borvidékről is keresik a szekszárdi kékfrankost. A cseh és szlovák vásárlók 20-25 százalékkal többet, 44 eurocentet adnak egy kilogramm szőlőért, a hazai árak 90-120 forint között várhatóak. A kékfrankos iránt nőtt, a cabernet fajták iránt viszont csökkent a kereslet - mondta a hegyközségi elnök.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu/mti/Fotó:utisugo.hu/boraszportal.hu)