Több mint 5000 élelmiszeripari vállalkozás működik ma Magyarországon, csaknem 3 ezer milliárd forintos bevétellel és 92 ezer alkalmazottal, amivel az egyik legjelentősebb feldolgozóipari ágazat.

A közlemény szerint az eddig stabilan növekvő árbevételi trend kifulladóban van; 2011 és 2014 között évi 3-5 százalékkal nőtt a szektor árbevétele, de a 2015-ös adat beállt a 2014-es szintre az ágazat szereplőinek beszámolói szerint. A jelenlegi létszámadat is már csaknem egy éve változatlan.

Az elmúlt öt évben a 2014-es volt az egyetlen, amikor a szektor árbevétele és alkalmazottainak száma is stabilan emelkedni tudott – jelezte az Opten.

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint úgy tűnik, hogy a kormányzati programok az alkalmazotti létszámra komolyabb hatással voltak, mert a létszám 2015-ben is emelkedett.
Az alkalmazottak számának növekedése valószínűleg a szektor fehéredésének is köszönhető, ami arra utal, hogy a tényleges növekedés alacsonyabb volt, de a fehéredés már önmagában is pozitív jelenség – közölte.

Az Opten közleményében úgy fogalmaz: a vidékfejlesztési program élelmiszeriparra vonatkozó pályázatai szükségesek és jól használhatóak. Ugyanakkor némi bizonytalanságot okoz, hogy az idei év végén megszűnik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely a jelenlegi kifizetéseket bonyolítja.

Az élelmiszergyártás legjelentősebb alágazata a húsipar, amely a teljes élelmiszeripari termelés mintegy 26 százalékát teszi ki. Ágazati statisztikák szerint komoly eltérések vannak az alágazatok termelési trendjeit tekintve, az elmúlt hónapokban voltak erősen csökkenő és növekedő alágazatok is. A vártnak megfelelően a húsfeldolgozás jól teljesít, de a legkiemelkedőbb a takarmánygyártás volt.

Az ágazatban 2015-ben 374 céget alapítottak és 430-at szüntettek meg – közölte az Opten.

kereskedelmiszektor.hu/mti/freeimages.com