Az érdekképviselet vezetője példaértékűnek nevezte a munkavállalók összefogását. Magyarországon a versenyszférában ilyen sztrájk még nem volt az elmúlt 27 évben, ezres létszámban, az ország egész területén megmozdultak a dolgozók - közölte.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16-tól 24 óráig, szombaton 10-től 24 óráig hirdette meg a munkabeszüntetést. A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen.

A munkáltatóval kezdődő hétfői egyeztetés kapcsán Bubenkó Csaba elmondta: az álláspontok messze vannak egymástól, a munkáltató szerint a létszám megfelelő, egyéb változtatásokra van szükség, illetve a vállalat korábban azt közölte, hogy az idei béremelésekkel az emelés kérdését lezártnak tekinti, erről nem volt új javaslata.

Ez a dolgozók számára elfogadhatatlan - hangsúlyozta a KDFSZ elnöke.

A Tescónak Magyarországon 206 üzlete van, ebből 112 hipermarket, és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Tesco sajtóosztálya az MTI-t vasárnap arról tájékoztatta, hogy reggel a Tesco valamennyi áruháza rendben kinyitott és a Tesco Online kiszolgálása is zavartalan.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu / Fotó: pintererst)