Az információnkat Pécskövi Tibor, a társaság résztulajdonosa és vezetője megerősítette. A Bács-Kiskun megyei felsőlajosi ipari parkban találták meg a helyszínt: logisztikailag kiváló helyen van – közel az M0-s, az M5-ös sztráda –, a vízbázisa stabil és elegendő számukra, az önkormányzat részéről is komoly segítséget kaptak. Ezek ellensúlyozták, hogy miután első betelepülők lesznek a parkba, ezért a közművesítést és egyéb fejlesztést maguknak kell megoldaniuk. A háromhektáros telket megvették, a jövőbeni fejlesztés lehetősége miatt ugyanennyi megszerzésére opciós megállapodást kötöttek.

A tízezer négyzetméteres építkezést a közelmúltban elkezdték, s reményeik szerint jövő nyár elején a termelés is elkezdődik. A termékeik iránti kereslet olyan mértékűvé vált az utóbbi időben, amely elengedhetetlenné tette a saját termelést. (Eddig jellemzően bérgyártásban állíttatták elő az üdítőket.) Volt olyan időszak ugyanis, amikor a megrendeléseiket a megnövekvő igények és a kapacitáskorlá­taik miatt csak nagyon nehezen tudták teljesíteni. Ezenfelül így sokkal könnyebb a minőségre is odafigyelni. Nyomós érv volt az is, hogy így a piac által elvárt gyártói rugalmasságot sokkal könnyebb megteremteni, azaz a termékpaletta fejlesztésében sokkal jobban és hamarabb tudnak a vásárlói igényekre reagálni.

kereskedelmiszektor.hu/